SZURO-TRADE KFT.

Rólunk

 

A Szuro-Trade Kft.-t 1996-ban családi vállalkozásként alapítottuk, tevékenységi körünk kezdetben növénytermesztésre és mezőgazdasági szolgáltatásokra koncentrálódott, majd kereskedelmi tevékenységgel is kiegészült a Nyíregyházán lévő telephely megvásárlását követően. A beruházások sora által raktárkapacitásunk évről-évre bővült. Az első szárító megépítése után termény felvásárlással, illetve az input anyagok értékesítésével is szélesedett szolgáltatásaink köre. A pályázati és innovációs programok által 2005-ben elindulhatott az első "zöldmezős" beruházás keretében megépült besztereci szárító és felvásárló telep működése. Ezt követte a demecseri szárító és a Nyíregyháza, Tokaji úti táp- és takarmánykeverő telep megvásárlása és fejlesztése. Társaságunk fő célkitűzése, hogy a térségben számos termelő megélhetését biztosító növénytermesztés, terményfelvásárlás és terményértékesítés komplexen működő szolgáltatásaival segítse a gazdákat, akikkel az évek során, kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködést sikerült kialakítani. A környezetvédelmet szem előtt tartva fejlesztettük ki azt az egyedülálló technológiát, melynek köszönhetően a termény szárítóinkat fossilis energia felhasználása nélkül tudjuk üzemeltetni.

A besztereci telephelyen működik Magyarország egyik legnagyobb RUF brikett gyára, mely évente 10 000 tonna kapacitással állítja elő prémium kategóriás termékét, a WOODO2 fabrikettet.

Társaságunk jelenleg 2000 ha területen folytat növénytermesztést, továbbá bérmunkában mezőgazdasági szolgáltatást is végez. Erőgépeink, munkaeszközeink a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a kor legkorszerűbb technikai újításaival ellátottak.

A kereskedelemi tevékenység növekedésével szállítójárműveink száma és a munkájukat koordináló logisztikai csoport is fejlődésnek indult. Jelenleg 20 saját gépjárművel, valamint számos alvállalkozóval szolgáljuk ki a belföldi és nemzetközi fuvarokat. Jellemzően ömlesztett és raklapos áruk, gabona, termény, takarmány-, illetve élelmiszerbiztonsági szempontból különleges eljárást igénylő rakományok (pl. bioáru), szállításával foglalkozunk.

Cégcsoportunk irányítása és adminisztrációs központja 2008 őszén költözött a nyíregyházi Ipari parkban lévő telephelyére. Itt található a gépjárműflotta kiszolgálására létrehozott autó- és kamionszerviz, valamint a tulajdonosi körbe tartozó GOF Hungary Kft, mint termelői csoport által irányított mg-i inputüzletág központi vetőmag és növényvédőszer raktára, valamint a gluténmentes zabpehely malom.

A Szuro-Trade Kft. dinamikus fejlődését igazolja, hogy 2008-tól a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei NAV TOP100 vállalkozása között minden évben az első 30 vállalkozás között szerepel. Több, mint 25 éves története tükrözi cégünk alapfilozófiáját, mely a folyamatos fejlődést és a partnerei számára nyújtott magas színvonalú szolgáltatásnyújtást tűzte ki céljául.